Fiatal Gyermekgyógyászok XIII. Konferenciája
Várgesztes, 2014. szeptember 19-21.
NYOMTATVÁNYOK
Kedves fiatal gyermekgyógyász kollégák!
A 2014-es évben minket, a Heim Pál Gyermekkórház fiataljait első alkalommal ért az a megtiszteltetés, hogy a XIII. alkalommal megrendezésre kerülő Fiatal Gyermekgyógyász Vándor Konferenciának házigazdái legyünk.
A konferencia helyszínéül a Várgesztesi Villaparkot és Wellness Központot választottuk.
A rendezvény időpontja: 2014. szeptember 19-21.
Az elmúlt évek hagyományaihoz hűen, ebben az évben is törekedni fogunk egy kifejezetten színvonalas konferencia megszervezésére, melyet a vándorkonferenciák szellemiségének megfelelően saját arculatunkkal szeretnénk színesíteni.
Az idei évben is szakmai zsűri fogja elbírálni az általatok beküldött absztraktokat, a szekciók témáját később hozzuk nyilvánosságra a beküldött előadások alapján. A klasszikus témakörök mellett idén egy teljes szekciót kívánunk a kihívást jelentő differenciáldiagnosztikailag érdekes eseteknek, esetbemutatásoknak szentelni. Ennek a szekciónak a különlegességét az adja majd, hogy az itt szereplő előadások alatt a diagnózisról a közönség szavazhat. Amennyiben a bíráló bizottság véleménye alapján az előadásodat ebbe a szekcióba soroljuk, akkor egy-két egyszerűbb formai módosítást fogunk tőletek kérni.
Ebben a meghívóban találod az előadásokra és a jelentkezésre vonatkozó fontos tudnivalókat, minden egyébről későbbi hírleveleinkben tájékoztatunk.
Jó felkészülést kívánunk!
Üdvözlettel
a Heim Pál Gyermekkórház fiatal orvosai
A kongresszus ideje
2014. szeptember 19-21.
A kongresszus helye
Villapark Várgesztes
2824 Várgesztes
www.villapark.hu
A várgesztesi Villapark Magyarország közepén, Budapesttől és Győrtől mindössze 70 km-re található, 15 km-re az M1-es autópályától. A főépületben találhatók a konferencia termek, az étterem és a fedett élményfürdő. A 25 hektáros parkban 8 férőhelyes villák, sportpályák, medence és csúszdák teszik teljessé a Villapark nyújtotta élményeket.
Közlekedés
GPS koordináták: N: 47,48454; E: 18,38759
A kongresszus térképe
Nagyobb térkép
A kongresszus szervező bizottsága
Dr. Szabó László, elnök
Dr. Párniczky Andrea
Dr. Varga Norbert
Dr. Zsigmond Borbála
Dr. Szenczi Béla
A szervező bizottság címe
Heim Pál Gyermekkórház
1089 Budapest, Üllői út 86.
telefon: (1) 459-9100
e-mail: figyek2014@gmail.com
A kongresszusi szervező iroda címe
K&M Congress Kft.
1064 Budapest, Podmaniczky utca 75.
telefon: (1) 301-2000, telefax: (1) 301-2001
e-mail:
e-mail küldése
A kongresszus honlapja
www.gyermekorvostarsasag.hu
www.kmcongress.com/figyek2014.php
Fontos határidők
Absztraktok beküldése:
2014. május 30. 2014. június 15.
Kedvezményes jelentkezési határidő:
2014. június 30.
A regisztrációs iroda nyitva tartása
2014. szeptember 19., péntek 8.00 - 18.00
2014. szeptember 20., szombat 8.00 - 18.00
2014. szeptember 21., vasárnap 8.00 - 14.00
Részvételi díjak
|
2014. június 30-ig történő befizetéssel |
2014. június 30. után és a helyszínen történő befizetéssel |
MGYT-tag fiatal gyermekgyógyász |
15 000 Ft/fő |
20 000 Ft/fő |
35 évesnél idősebb MGYT-tag |
20 000 Ft/fő |
25 000 Ft/fő |
Nem MGYT-tag |
20 000 Ft/fő |
25 000 Ft/fő |
Egyetemi hallgató* |
a tudományos programon való részvétel ingyenes
a társasági programokon való részvétel 3 950 Ft/program
|
a tudományos programon való részvétel ingyenes
a társasági programokon való részvétel 3 950 Ft/program
|
kísérő |
11 000 Ft/fő |
15 000 Ft/fő |
A részvételi díj a következőket tartalmazza: részvétel a tudományos programon, programfüzet, névkitűző, kávé a tudományos program szüneteiben, esti társasági programok szeptember 19-én és 20-án.
Kísérők a tudományos programon nem vehetnek részt.
*Első alapképzésben résztvevő nappali tagozatos egyetemi hallgatók (diákigazolvánnyal) díjmentesen vehetnek részt a tudományos programon.
A kongresszus programjai csak a névkitűzővel látogathatók.
Szakmai kiállítás
A Kongresszushoz kapcsolódó tudományos kiállításról a kongresszusi szervező iroda ad felvilágosítást.
Szállás
Villapark Várgesztes
2824 Várgesztes, Villapark
www.villapark.hu
Elhelyezés Komfort apartmanházban
A 122 négyzetméter összterületű házak nappalijában ülőgarnitúra, televízió, az amerikai stílusú konyhában mikrohullámú sütő, hűtőszekrény, tűzhely, kávéfőző és étkészlet található. Minden házban 2 fürdőszoba, 4 kétágyas hálószoba, kerti bútorokkal berendezett terasz, 1 autó részére garázs, valamint a ház előtt 1-2 autó parkolására alkalmas beálló van.
Az apartmanház alaprajzai:
földszint |
emelet
egyágyas elhelyezés (4 fő/ház) |
5 800 Ft/fő/éj |
kétágyas elhelyezés (8 fő/ház) |
5 250 Ft/fő/éj |
A szállásárak tartalmazzák az idegenforgalmi adót.
Étkezés
Büféreggeli |
2 450 Ft/fő |
bőséges büféasztalos kínálat hideg és meleg reggeli ételekkel és italokkal |
Svédasztalos ebéd |
2 950 Ft/fő |
Két féle leves, három féle főétel, melyből egy vegetáriánus, valamint desszert, gyümölcsök |
Társasági program vacsorával szeptember 19-én és 20-án |
ingyenes * |
* A részvételi díj tartalmazza, kivéve az egyetemi hallgatók számára, akiknek a programon való részvétel költsége 3 950 Ft |
Lemondás
A lemondást írásban kérjük benyújtani a kongresszusi szervezőiroda címére.
A korábbi befizetések visszatérítése a
2014. augusztus 19-ig beérkezett lemondások esetében a befizetett díjak 80%-a.
A
2014. augusztus 19. után érkezett lemondások esetében a befizetett díjakból visszatérítésre nincs lehetőség.
Az utólagos számlamódosítás díja 1 000 Ft + ÁFA.
Fizetés módja
1) Bankkártyával on-line a www.kmcongress.com/figyek2014.php oldalon keresztül, biztonságos banki vonalon. A kártya adatokat csak a bank látja.
2) Átutalással a K&M Congress Kft-nek az MKB Bank ZRt-nél vezetett 10300002-20342393-77083285 számú számlájára. Kérjük, hogy az átutalási megbízáson a résztvevő(k) neve és/vagy a számla sorszáma szerepeljen.
Az étkezések, a szállás és a részvételi díjak közvetített szolgáltatást tartalmaznak.
A weboldalunkon feltüntetett árak az ÁFA-t tartalmazzák.
A visszaigazolt jelentkezés illetve megrendelőlap szerződésnek minősül!
A PDF formátumú dokumentumok megtekintéséhez szükséges ingyenes Adobe Acrobat Reader programot innen letöltheti:
www.adobe.com/products/acrobat
Amennyiben rendezvényeinkről bővebb információt szeretne, esetleg további kérdései vannak, vagy ajánlatot kérne tőlünk, kérjük keressen fel minket telefonon, faxon vagy e-mailben:
tel: (061) 301-2000
fax: (061) 301-2001
e-mail: e-mail küldése